Egyre több kutatás igazolja az összefüggést a krónikus obstruktív tüdőbetegség, illetve a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás között. Jelent tanulmány szerzői a COPD-hez társuló kardiovaszkuláris kockázatot hasonlították össze COPD-ben nem szenvedő dohányos és nem dohányzó kontroll személyekével. Azt találták, hogy COPD kapcsán a mérések és számítások nagyobb kardiovaszkuláris rizikót jeleznek.

Bár a krónikus obstruktív tüdőbetegséget légúti megbetegedésnek tekintik, szisztémás manifesztációi fokozott morbiditással és mortalitással járnak. Korábban úgy vélték, hogy komorbiditások csak a betegség késői stádiumaiban jelentkeznek, az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak, hogy már enyhe hörgőszűkületet is kísérhetnek komorbiditások. A lehetséges komorbiditások körének meghatározása alapvető jelentőségű a terápiás döntések meghozatalakor, illetve a kórjóslat előrejelzéséhez. (Health Sci Rep. 2022;5:e586.)

A pulmonális artériás hipertónia kezelésének és utánkövetésének kulcsa a rizikóbecslés és a betegek erre alapozott kockázati besorolása. A prognózis és a halálozás előrejelzésében az érfali merevség monitorozása pontosabb információkkal szolgál, mint a hagyományos hemodinamikai paraméterek. Megfelelő pontosságú kockázatbecsléssel optimalizálhatók a progresszió lassítását és a kimenetelek javítását célzó terápiás döntések. A kockázat emelkedésével párhuzamosan valószínűleg a tüdőartériák elasztin- és kollagéntartalmának kedvezőtlen irányú változása vezet az érfali merevség progressziójához.

A béta-2-mikroglobulin (B2M) a hisztokompatibilitási molekulák I-es osztályának kis alegysége, mely minden sejtmaggal rendelkező sejtben megtalálható. Mivel nem kovalens kötéssel kötődik az ᾳ-lánchoz, és nem kapcsolódik közvetlenül a sejtmembránhoz, a szabad B2M a sejtfelszínről való leválását vagy intracelluláris felszabadulását követően szabadon kering a vérben. Felszabadulását követően a B2M csaknem kizárólag glomeruláris filtrációval ürül ki a szervezetből, ami alapján meghatározható a becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR, estimated glomerular filtration rate).

Bár a plazma cinkszintje fordított kapcsolatban áll a szisztémás gyulladásos aktivitással a nagyon idős emberekben, de az artériafal struktúrájának vagy funkciójának megváltozásával nem függ össze.

A β-amiloid (A β) agyi lerakódása nem demens idősekben fokozódik az életkor növekedésével, s az ezzel szorosan öszefüggő artériamerevséggel.

Az itt következő közleménycsokor egybekötve nagyon fontos kérdést feszeget. Reumatológusként mindennap találkozunk azzal a közvéleményben is, de sajnos a szakmában és a döntéshozók között is elharapózott téveszmével, hogy a gyulladásos betegségek, így pl. az artritiszek, nem túl súlyos, fájdalmat ugyan okozó, de az életet nem veszélyeztető állapotok. Az elmúlt évtizedben nagyobb figyelem fordult a társbetegségek és azok kutatása felé.

Az artériák falának merevségének pulzushullám sebességgel történő mérésekor azt találták, hogy az inzulinpumpával kezelt, 1-es típusú cukorbetegek erei rugalmasabbak maradnak, mint az inzulin injekcióval kezelt betegeké. 

Mind több a dundi, cukorbaj felé haladó kisgyerek. Finn kutatók vizsgálata azt jelzi, hogy ilyen kóros anyagcsere-eltérések következtében az artériafal már gyermekkorban merevvé válik, ami korai érelmeszesedésre utal.

A stroke primer és szekunder prevenciójában is alapvető jelentősége van a vérnyomás csökkentésének, eddig azonban még nem születtek egyértelmű irányelvek az antihipertenzív kezelés optimális módjára vonatkozóan. Az indapamin (IND) monoterápia formájában vagy más szerekkel együtt alkalmazva is eredményesnek bizonyult a megelőzésben. Az Egyesült Királyságban gyakran egyéb diuretikumot (például bendroflumethiazidot [BDZ]) adnak a szélütésen átesett betegek vérnyomásának csökkentésére, jóllehet a tiazid és nem tiazid diuretikumok eltérő farmakokinetika és farmakodinamika révén hatnak, és mostanáig nem tisztázott, hogy ebben a klinikai szituációban az IND és a BDZ felcserélhető-e egymással. Egy korábbi tanulmányban1 az IND alkalmazását enyhébb metabolikus zavarok kísérték, ugyanakkor erőteljesebben mérsékelte a vérnyomást, mint a hydrochlorothiazid. A jelenség hátterében az IND nagyobb zsíroldékonyságát feltételezték, ezt azonban a későbbi kutatások nem tudták igazolni.